Túlhasználatból és stresszből eredő helyi fájdalmi lágyrész-szindrómák

A valamelyik testrészhez köthető mozgásszervi panaszok egyik leggyakoribb magyarázata valamilyen ismétlődő, túlhajtott mozdulatsor, tartósan rögzült kedvezőtlen tartás vagy állandó feszült készenlét, pszichés állapot. A megterheló mozdulatsor oka valamilyen monoton munkamozdulat vagy sporttevékenység, amely az összetett mozgást végző ízületek (váll, kezek, térd) szalagrendszerében és mozgatóizmaikban fellépő mikrosérülés, szakadás, később zsugorodás okozta fájdalmas mozgászavarban nyilvánul meg. A feszült testhelyzet vagy túl nagy fizikai megterhelés legtöbbször nyaki és ágyéki gerincfájdalmakat vált ki. Ha a megterhelt környezetben futó ideggyökök, idegek és erek is nyomás alá kerülnek, fonákérzés és keringési zavar is társulhat az adott mozdulat vagy tartás által kiváltott fájdalomhoz. Ezek megszüntetésének elsődleges eszköze a megterhelés okának felderítése, ami a mozgások elemzésén és pontos anatómiai tudáson alapszik. Műszeres vagy képalkotó vizsgálatokra ritkán, főleg idegi és keringési szövődmények esetén lehet szükség. A kezelés középpontjában a kiváltó tényezők lehetséges kiküszöbölése, helyi gyógyszeres (tapasz, kenőcs, helyi lazító és gyulladáscsökkentő injekciók) kezelés és lazító tornagyakorlatok, fizikoterápia állnak. Idült esetekben a túlfeszülést gátló, a testhelyzetet korrigáló gyógyító segédeszközök is alkalmazhatók.

Fibromyalgia és általános mozgásszervi fájdalom

Nagyon sokszor a lokalizált, de több jellemző helyen érzett görcsös izomfájdalom (fibromyalgia) vagy a diffúz, kiterjedt mozgásszervi fájdalom kimutatható fizikai terhelés, vagy anatómiai elváltozás nélkül jelentkezik és szinte szünet nélkül fennáll. Álmatlansággal, állandó fáradtságérzéssel párosul, eluralja az érintett mindennapjait. Súlyosabb esetben letörtséggel, szorongással, valódi depresszióval párosul. Mai tudásunk szerint a tünetek a mozgásszervekben jelentkeznek, de lényegük a fájdalom érzékelésének és idegrendszeri feldolgozásának megváltozása. Ennek oka és súlyosbító tényezője valamely elsődlegesen pszichés tényező: olyan megoldatlan magánéleti probléma, elidegenítő munkakörülmények, teljesítményhajsza, elvárások, amelyek állandó feszültséget tartanak fenn és végül kiégésre, közönyösségre vezetnek. Tartós fennállásuk után szinte ugyanolyan közvetlenül mozgásszervi elváltozásokat (izomgörcsösödést, hegesedéseket) alakíthatnak ki, mint amilyeneket a fizikai túlterhelés okoz. Ennek a láncolatnak a megszakítása és így a gyógyulás is a helyzet felismerésétől, pszichológussal vagy pszichiáterrel való együttműködéstől várható elsősorban. A reumatológus a támogatással, a kialakult elváltozások helyi kezelésével tud segíteni. A gyógyszeres fegyvertárban a központi idegrendszeri hatásmódú gyógyszereké a fő szerep.

Degeneratív (kopásos) ízületi betegségek: arthrosis, mechanikus gerincbetegségek

Az ízületi porc feladata a terhelés megosztása és a mozgáshoz szükséges energia minimalizálása. Ezeknek úgy tud megfelelni, ha nagyon szilárd, de ugyanakkor rugalmas és felszíne igen sima. Ezeket a tulajdonságokat erős, de rugalmas rostok hálózata és igen sok vizet tartalmazó kötőanyag biztosítja. Az idő múlásával összetevőinek minősége és a ezáltal a porc szerkezete úgy változik meg, hogy ezek a képességek csökkennek és ezáltal feladatának nem tud megfelelni. A romlási – degeneratív - folyamatot a túlzott terhelés (túlsúly, sok mozgás) felgyorsítja. Ezért a „kopásos” ízületi betegség gyakorisága az életkorral és a megterheléssel arányosan növekszik. A megvékonyodott porc miatt a végtagok és a gerinc ízületei, összeköttetései instabillá válnak, a tok, a szalagok és a környező izmok inai felrostozódnak, szakadoznak, az izomzat görcsös lesz, majd hegesedik, zsugorodik.. Ezek a másodlagos jelenségek okozzák a a betegek fájdalmát és mozgásaik beszűkülését. A nagyízületek (csípő, térd, váll) előrehaladott vagy csontelhalással járó eseteiben az ízületpótló műtétek (artroplasztika, protézisműtét) jórészt visszaállítják az ízület eredeti állapotát. Az előrelátó tervezés és felkészülés biztosíthatja a műtét sikerét. Azonban az esetleges műtét optimális időpontjának optimális beállításáig a folyamat lassítása, a romlás megelőzése, a fájdalom csökkentése, a mozgáskészség megőrzése a reumatológus – és gyógytornász munkatársának – feladata. A súlycsökkentés, izomerősítés aktív életvitelt kíván. A fájdalomcsillapításban az izom- és szalag eredetű fájdalmak helyi – akár injekciós - csillapítása a leghatásosabb. A megnövkedett súrlódású porcfelületek segédanyagokkal való injekciós kiegyenlítése elfogadott és bizonyítottan kedvező eljárás. Az ízületbe adott vagy szájon át adott pocvédő egyéb anyagok hatására nézve nincsenek meggyőző bizonyítékok.

Csontritkulás, osteoporosis

Csontozatunk teljes kifejlődése kezdetén a felépítés folyamatai az uralkodók: bonyulult szabályozó rendszer gondoskodik arról, hogy csontjaink elnyerjék végleges formájukat, méretüket, minőségüket. A fejlődés befejeztével még az igénybevétel (azaz a fizikai terhelés, a mozgásmennyiség), a táplálkozás (fehérje, kálcium, D-vitamin bevitele, terhesség igényei) és az esetleges törések alakítják a csontozatot. Ebben az életszakaszban a csontépítés és lebontás folyamatosan zajlik, de egymást kiegyenlítve, a folyamatos átépülés révén biztosítja a megfelelő mennyiségű és minőségű csontot. Az életkorral vagy a hormonális tényezők megváltozásával (menopausa, férfiklimax, petefészekműtét vagy rákellenes hormongátló kezelés) a csont lebontása válik meghatározóvá. Számos egyéb betegség okozhat csontritkulást. A csökkent felépítés és a fokozott lebontás a csontritkulás oka, amely ”hivatalos” meghatározása szerint: a csontozat mennyiségének és minőségének csökkenése miatti fokozott csonttörési kockázat. A csontritkulás felismerésének és követésének legegyszerűbb eszköze a csont kálciumtartalmának műszeres mérése (oszteodenzitometria, ODM), amelynek eredménye számszerűen megadja a csont sűrűségét. Ennek alacsony értékei esetén a csonttörés kockázata nagy. A ritka csont kis erőbehatásra is eltörhet, a törés kockázatát azonban tovább növelik az eleséshez vezető egyéb okok: megszédülés, elbotlás szőnyegben vagy eléektromos kábelben, elcsúszás fürdőszobában. Ha az ODM vizsgálat révén csontritkulásra derül fény, annak közelebbi okát tisztázni kell. A reumatológus ennek érdekében további vizsgálatokat és konzultációkat kezdeményez, hogy a leginkább okszerű és korszerű kezelést alkalmazhassa. A kiválasztott gyógyszeres kezelés mellett azonban el kell fogadtatnia és meg kell szerveznie a beteg csontritkulásának és a csonttörésének megelőzését vagy a kialakult betegség romlásának lassítását szolgáló életviteli változtatásokat és mozgásterápiát. A csontritkulás önmagában nem fájdalmas, de a csigolyák csontritkulásos eredetű, fokozatosan vagy akár hirtelen bekövetkező alakváltozásai (beroppanás) következtében a gerinc szalagrendszerében és izomzatában keletkezik fájdalom, amelyet aktuálisan kezelni kell.

Gerinc- és sokízületi gyulladás

A csigolyák és a végtagok ízületeinek gyulladásait fertőzések vagy kicsapódó kristályok keltik vagy az immunrendszer működészavara következtében jönnek létre. Fő megjelenési formáik szerint egy- egy nagyízületen vagy szomszédos csigolyán hirtelen, hevesen, vagy egyre több ízűletre vagy nagyobb gerincszakaszra terjedve, fokozatosan fejlódnek ki. A fertőzéses vagy kristály által keltett gyulladásra az előbbi, akut, míg az autoimmun jellegűekre inkább a fokozatos kezdet jellemző. Minden ilyen gyulladás esetén lehetőleg gyorsan és minél konkrétabban meg kell nevezni a betegséget. A heveny gyulladások esetén legsürgősebb teendő a fertőzés bizonyítása vagy kizárása, amihez az érintett ízület megcsapolásaval nyert folyadék vizsgálata szükséges. A vérminta laboratóriumi vizsgálata az anyagcsere és immun eredetű gyulladások elkülönítéséhez és a gyulladás hevességének megállapításához ad támpontot. A heveny, különösen a fertőzéses gyulladások gyógyszeres kezelését azonnal meg kell kezdeni, a krónikussá alakuló grinc- és sokízületi gyulladások kezelését a beteg részletes tájékoztatásával kell megtervezni és vele közösen dönteni a választandó eljárásokról. A kialakult betegségeknél a folyamatos követés és a mindenkori aktuális jelenségek konkrét ellátása biztosítja legjobban a betegség viszonylag legkedvezőbb kimenetelét. A korszerű gyógyszereléssel és együttműködő életvitellel ma már elérhető a szinte panaszmentes állapot és zavartalan működőképesség. Ez a súlyos gyulladásos betegségekben is reális célkitűzés. A gerinc és az ízületek krónikus gyulladásai (rheumatoid arthritis, arthritis psoriatica, spondylarthritisek, köztük a Bechterew betegség) az úgynevezett betegségmódosító gyógyszerekkel kezelhetők legeredményesebben. A legkorszerűbb, a biológiai terápia akár meg is állíthatja a betegséget abban a szakaszában, amikor alkalmazni kezdték. Azért „biológiai”, mert a betegség biológiai okait gátolják meg, biológiai módszerekkel gyártott, védőoltás-szerű készítmények. Ezeket alapos átvizsgálás után szabad csak elkezdeni és adásukat folyamatosan felügyelni kell az erre feljogosított centrumok és a beteg reumatológus kezelőorvosainak együttműködésével. A rendelés orvosai évtizedes tapasztalattal rendelkeznek az ízületi gyulladások biológiai terápiájában.

Megelőzhetők-e a reumatológiai betegségek?

A megelőzés lehetőségei és sikere az egyes fő betegcsoportokban eltérőek. Teljes megelőzés a reumatológiai panaszok, tünetek esetén ritkán, teljesen kifejlett betegségekben már nem lehetséges. Ezek enyhítése, a romlás lassítása lehet a megelőzés reális célja. A túlhasználatból és stresszből származó kórképeknél az ismétlődő mozdulatok, a nagy erőkifejtés lehető kerülése, a feszültségre vezető helyzetek kiküszöbölése a legésszerűbb megelőzés. A fibromyalgiában és a diffúz fájdalomban a pszichés háttér felderítése, a feszültségek tudatos, különböző pszichológiai technikákkal való minimalizálása vezethet kedvezőbb kimenetelre és hosszabb panaszmentes időszakokra. A degeneratív kórképek értelemszerűen nem előzhetők meg, de életviteli alkalmazkodással (testsúlycsökkentés, mozgáskorrekció) enyhíthetők a fájdalmas jelenségek és javítható a működőképsség. A csontritkulás okszerű megelőzése a fejlődő életszakaszban elérendő nagyobb csonttömeg. Ennek legreálisabb eszköze az aktív, sok mozgással járó életmód. A későbbi életszakaszokban is meg kell őrizni a fizikai terhelés és aktív mozgás iránti késztetést és mellőzni kell a diétás egyoldalúságot. Idős korban a fő cél a törési kockázat egyéb tényezőinek, elsősorban az elesés lehetőségeinek kiküszöbölése. A vérnyomás karbantartásával, a nyugtatók-altatók minimalizálásával, a szőnyegek, kábelek elhelyezésével, a fürdőszobai elcsúszás kivédésével, a balesetveszélyes helyzetek kiiktatásával kerülhetők el az elesésből és elbotlásból származó csonttörések.

Az ízületi gyulladások kialakulásában igen nagy az örökletes hajlam szerepe. A környezeti tényezők oki vagy kiváltó szerepéről keveset tudunk, ezért megelőzésükre nem lehet felkészülni.A fertőződési lehetőségek kerülése vagy a kialakult fertőzések alapos kikezelése mindenesetre csökkenti az immunrendszer terhelésének lehetőségét. A kialakult betegség megismerése, az önmegfigyelés és önellenőrzés, a kezelésben való tudatos együttműködés a korszerű gyógyszerelés következetes folytatása a legalkalmasabb arra, hogy a működőképesség romlása, a gyulladás előrehaladása megelőzhető, kivédhető legyen.